Nevét a pálos rend 1782. évi feloszlatását követően ide költöző remete után kapta. Bereghy E. szerint a remete itt élt és itt is halt meg. De elképzelhető az is, hogy a középkorban már használták remeték. Tektonikus törésvonal mentén, triász, dachsteini mészkőben kialakult, jelenleg már nem működő forrásbarlang. Nagyon repedezett kőzetben alakult ki és a falainak sok helyén oldásnyomok figyelhetők meg. A szurdok három, jól elkülöníthető barlangkialakulási szintje közül a legalacsonyabban lévőben keletkezett, tehát a legidősebb szintben. Tulajdonképpen csak egy nagy, 25 méter hosszú, 6–7 méter magas és széles bejárati csarnokból, valamint egy abból nyíló, korrodált és alacsony teremből áll. A bejáratán kívül van egy másik, a bejárati teremből a felszínre nyíló járata is. 32 méter vízszintes kiterjedésű, 230 négyzetméter alapterületű és a térfogata 796 köbméter. https://hu.wikipedia.org/wiki/Remete-barlang_(Remetesz%C5%91l%C5%91s)
Comments